Most nagyon mérges vagyok
Elkezdtem írni Gozo-ról egy élménybeszámoló posztot, bár kicsit inkább kötelezőségből, nem annyira van épp ihletem, viszont szeretnék a jövőben heti 1-1 posztot írni üzleti és máltai élmények témában.
Viszont ért az imént egy olyan impulzus, aminek a “kidühöngése” bizonyára sokáig fog tartani, és az ilyesmi feldolgozásának tapasztalatom szerint segít, ha leírom.
De mi történt pontosan?
Jött egy megkeresés a GlobalNomadPass alapítójától, miszerint volna egy ismerőse aki Máltáról szeretne beszélgetni. Ez a bizonyos ismerős a RemoteBase alapítója.
Nagy örömök közepette azonnal válaszoltam is az összekötésre, “állok rendelkezésre bármikor”.
A dolog több szempontból izgalmasnak tűnt, egyrészt az alapító személye, másrészt a cég tevékenysége, harmadrészt azért, mert végre én adhatok tanácsot, tippet, útmutatást Máltáról. Ráadásul üzleti kontextusban.
A válasz persze elmaradt, de ez nem ért meglepetésként. Az elmúlt években rengetegszer tapasztaltam, hogy idő- illetve érdeklődéshiány, vagy bármilyen más egyéb oknál fogva a leveleim egy számottevő része válasz nélkül marad. Ez ennek a tevékenységnek a velejárója.
Tudni kell még azt, hogy a Spam leveleimet 2-3 naponta átnézem, hátha valami fontos megy oda, bár erre nem nagyon volt precedens még.
Nem váratlan fordulat talán, hogy valójában érkezett válasz. A válasz, ráadásul több levél ebbe a Spam mappába landolt.
“Eléggé időérzékeny lehetőség” - állt az első levélben. És igen, ma olvastam a LinkedIn-en Chris Máltáról szóló posztját. Fura egyébként ez a “késés” is, hiszen két napja írta és a LinkedIn-t naponta többször kinyitom. Valahogy a technika most nem áll mellettem...
Ezután persze megtaláltam a leveleit, hétfő reggeli meetinget kért.
Úgy érzem életem egyik eddigi nagy lehetőségét elszalasztottam?
Igen.
Haragszom magamra, a szerencsémre és persze a Microsoft Outlook-ra?
Egyértelműen.
A harag vegyül csalódottsággal és szomorúsággal?
Természetesen.
Nem tudom ki hogyan dolgozza fel az ilyen hibákat, én próbálom megelőzni őket, de láthatóan nem mindig sikerül. A világ nem dőlt össze, de a motivációs szintem nem nőtt, kudarcélménnyel vegyül ez a történet.
Most tényleg mérges vagyok, de jó, hogy leírhattam ide!
UPDATE:
Néhány nappal később egy jót beszélgettünk, ami jól rámutat arra, hogy a türelem és az önmegnyugatás nagy kincs (tudna lenni...).
