…és akkor a számvetés

Immár több, mint 1 hónap telt el, mióta hazatértem.

Ha őszinte akarok lenni, a hazatérés pont olyanra sikerült, mint amilyet elterveztem és amilyet szerettem volna.

Gyorsan történő események sorozata, általam szeretett emberek, némi katarzis, na meg persze egy kis lassítás, körbenézés. - minden amit szerettem volna.

Egy hideg és (újra)beázott lakásban. Dehát minden nem lehet tökéletes, gondolhatnám.

Ezek nagy része megoldódott időközben, csakúgy mint a legnagyobb Máltán hagyott problémám, a biciklim. Épp ma utaztam volna vissza érte Máltára, de a sors máshogy akarta.

Ez jó apropó volt leülni és összeszedni néhány gondolatot a fél éves utazásomról, no meg annak a hozadékairól.

Röviden úgy tudnám most a legelső gondolatomat leírni ezzel kapcsolatban, hogy

semmi sem változott, miközben minden megváltozott.

Valószínűleg ugyanaz az ember maradtam, csak közben számtalan olyan dolog ért, ami eddig soha. Tehát akarva akaratlanul változtam.

Sokan úgy hivatkoznak erre a fél évemre, hogy Máltán nyaraltam 6 hónapot.

Az én megélésem azért némileg eltér, dehát Ők biztosan jobban tudják.

Ha objektíven akarom ezt nézni, (és mivel általában sokat foglalkoztatnak a pillanatnyi érzéseim, talán tudom is így nézni,) azt mondanám, ez volt az egyik legnehezebb, érzelmileg legmegterhelőbb és legfárasztóbb időszak az életemben. 2 hasonlóan nehezet tudnék példának hozni, bár voltaképp ez a fél év a második ilyen időszak lezárása volt.

Ezt most bizonyára nincs értelme jobban kibontani, aki tudja, tudja, mire is gondolok.

Ehhez a szintű megértéshez vagy empátiához valószínűleg érdemes azért teljesen egyedül külföldre költözni egy rövidebb időszakra. Hajrá, én drukkolok! 🙂

Visszatérve a fél évre, illetve a számvetésre. Arra jutottam, hogy egy számvetés során a legbeszédesebbek a számok, még ha csak hozzávetőlegesek is:

Nyelvtanulás, szociális háló, felfedezés:

• Nagyságrendileg legalább 100 különböző emberrel folytattam beszélgetést nem az anyanyelvemen.
• 15 barátom, ismerősöm, családtagom látogatott meg.
• 1 hétvége telt el aktivitás és szociális tevékenység nélkül, ez a balesetemet követő volt.
• Egyetlen helyet nem sikerült meglátogatni azok közül, amiket meg szerettem volna, ez a St. Peter’s Pool volt.
• Heti átlag legalább 3-szor sikerült a tengerben fürdeni.

Munka

• 7 különböző területtel kellett foglalkoznom, 4 projekten, mely mind iparágilag, mind tevékenységi kört tekintve eltértek egymástól.
• Kb. 3-szor sikerült 6 óra előtt kijönni az irodából, úgy, hogy nem kellett visszamenni. Persze, tudom, ez is csak az én hibám.
• 24 bejegyzést írtam erre a blogra. Ez mondjuk egy 8. terület, ha úgy tetszik.

Sport

• 1 evezősversenyre sikerült felkészülni, aminek részeként sikerült
  • kb. 30.000 m szintet tekerni,
  • 101 óra alatt,
  • 2.155 km-en keresztül.
• Evezni sajnos nem jutottam le a tengeri evezős klubba a távolság és a logisztikai problémák miatt.
• A szomszédban lévő konditermet heti 1-szer sikerült látogatni fél éves átlagban.
• A futás is nagyjából heti 1-szer, vagy talán kevesebbszer sikerült.

Mindennapok, pénzügyek, utazás, egyebek

• Kb. 15 ezer euróba került ez a fél év, melynek a legnagyobb részét nekem kellett előteremtenem. Az Erasmus ösztöndíj éppen fedezte a szállásomat/szobámat.
• Számos olyan hét volt, mely hétköznapján a hétvégi bevásárlást követően 1,1 EUR volt a teljes költségvetésem, ami 1 szeletelt máltai kenyér a Convenience shop-ban. Nem éltem nagy lábon, azt gondolom.
• 8-szor repültem a 6 hónap alatt.
• Elsajátítottam a napi szintű főzés, sport, angol tanulás és meditáció rutinját.
• Az eddigiekhez képest szuperegészséges életmódomat napi legalább 1 jégkrém evésével kompenzáltam.
• 1 balesetet szenvedtem.
• Sokszor voltam vidám és még többször szomorú és magányos.

Fentiek csupán néhány éppen eszembe jutó dolog, ami az kinti életemet körbelengte.

Talán nem érdemes hasonlítani azzal, amiért jöttem, erről már írtam korábban.

Inkább csak visszatérnék a 3. bejegyzésemhez.

Tehát a feltett kérdés:

• Megérte?

A válasz pedig megmaradt a határozott “Igen!”

És arra a kérdésre, hogy fogok-e írni még erre a blogra, esetleg másikra, még nem tudom a választ. A helyzet az, hogy nagy örömömet lelem az írásban, viszont sok energiát is igényel, az ihlet pedig nem olyan dolog, amely akkor jön mikor szeretnénk. Így ezt a kérdést egy és a blogom ezen szakaszát egy határozott “Talán!”-nal zárom.

Köszi, hogy olvastátok a gondolataim, érzéseim. Sokat jelent! =)