Első bejegyzés
Végre rávettem magam. Közel két hónapja költöztem Máltára, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a hivatalos időm lassan harmadánál járok, mégis most tudok elkezdeni írni. Jó kérdés, hogy amiatt, mert:
- túl sok inger ért,
- nagyon sok energiát elhasználok minden másra,
- túlságosan lemerült az ún. social battery-m
- elfáradtam az elmúlt években?
A terv az volt, hogy bemutatom mind a lelki, mind minden más vetületét a külföldre költözésnek. Tenném ezt azért, mert életemben először csináltam ilyet, úgy, hogy sok példát erre nem láttam a családomban, tehát voltaképpen nem egy természetes folyamat számomra. Továbbá közel 10 éve tekintek úgy erre, mint valami “kötelező” dolog, amit ki kell pipálni.
A rövid sztori a költözés hátterében:
Az Enlight Digital Studio alapítóival úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk azt a közös munkát, amibe az elmúlt 3 évben minden létező energiánkat beletettük. Ezeknek az energiáknak az eredménye számos szoftverfejlesztési és design projekt volt, illetve egy saját digitális termék, a PanaszPortál visszaélés-bejelentő rendszer lett. Ez utóbbiban nem történik változás, sőt a költözés egyik célja a termék külföldre vitele.
Nyílt tehát egy időablak, egy átmeneti év, amikor valami olyan dolgot szerettem volna csinálni, ami a jövőmet szolgálja és amit még nem csináltam. Azt gondoltam, hogy ez olyan sok változást jelent, amit akár csak magamnak is, de érdemes dokumentálni.
Erről szól tehát ez az oldal, mely tervezetten bemutatja:
- Málta üzleti potenciálját és lehetőségeit
- A természeti kincseket és az általam ajánlott helyeket
- A lehetőségeket és a küzdelmeket
- Minden egyéb megélésem