Amikor a dolgok gyorsan történnek

Bizonyára mindenkinek az életben váltják egymást a hosszabb, változás nélküli időszakok és a gyors, hirtelen sok történéssel járó periódusok.

Gondoljunk csak egy hetünkre, amikor is általában hétfőtől csütörtökig igen lassan telik az idő, majd hirtelen feleszmélünk és vasárnap este lesz. Vagy a nyárra, amit mindig olyannyira várunk és oly gyorsan vége lesz.

Ez a periodikusság általánosságban megfigyelhető más területeken is, csak kevésbé kiszámítható módon.

Visszajönni Máltára olyannyira intenzív élmény volt és annyira hirtelen, hogy az egyetlen dolog ami ilyenkor (nekem) segít, az a konszolidáció.

Konszolidáció lehet bármi olyan ami kikapcsol és segít összegezni. Hosszú séta, futás, naplóírás, a kavargó érzések átbeszélése valakivel. Egy-két vonatkozó zeneszám meghallgatása. Egy nagy alvás, amely során leülepszik minden.

Ami folytonosan felbukkanó gondolat a fentiek kapcsán, hogy általában a lassú periódusban nagyon vágyunk az intenzív, megterhelőbb időszakra és fordítva.

Vannak helyzetek amikor viszont azt érezzük, hogy pontosan erre vágytunk, és emiatt beleengedjük magunkat az adott szituációba. Ehhez sok tapasztalat, gyakorlás, figyelem és fegyelmezettség szükségeltetik, illetve annak tudatosítása, hogy a változás nem feltétlenül örökre szól.

Nekem ezt a legutolsót volt a legnehezebb elsajátítani, hiszen egy intenzíven változó környezetben nagyon ijesztő lehet az a sebesség, amivel a dolgok alakulnak.

De nézzünk rá egy példára a fentiek közül.

Hogyan telik Máltán egy átlagos hét?

Sétálunk, ülünk, beszélgetünk, iszunk, eszünk, nevetünk, információt és tapasztalatot szerzünk. Dolgozunk valamin. Esetleg még főzünk, sportolunk, olvasunk. Alszunk.

És mi történhet egy hétvégén?

Nagyjából ugyanezek, csak egy kicsit más perspektívából szemlélve, más intenzitással és más megéléssel kísérve.

De hisz’ a kettő lényegében ugyanaz, nem?

Nem, kicsit sem.