A Málta felfedező blogom ‘különkiadása’ az ‘országjáró körutam’ egyes állomásait veszi végig, tehát némi összegzést nyújt Magyarország néhány könnyen elérhető ‘városáról’. Mennyi felesleges idézőjel egy mondatban…
Mi számomra a szórakoztató időtöltés? Mi az ami feltölt? Mi az ami lelassít? Hogyan tölteném az időm, ha lenne? Mikor érzem magam gazdagnak? Mit csinálnék, ha bármit csinálhatnék? - ezek azok a kérdések, amelyeket bizonyára sokan felteszünk magunknak, és amelyre sokszor azért nem válaszolunk, mert kvázi úgyis mindegy. Nincs meg a lehetőségünk, időnk, pénzünk, energiánk, kedvünk, bármink, hogy egy kicsit belenézzünk, mi van a vágyaink mélyebb rétegeiben. Vagy csak találunk egy kifogást fentiekre, hogy ne is kelljen az ilyen típusú költői kérdésekkel foglalkozni.
És mi van akkor, ha elfogynak a kifogások?
Ha egy olyan élethelyzetben találjuk (vagy éppen kreáljuk) magunkat, hogy adott az idő, némi pihenés után az energia, sőt az első két kérdésre a válasz még ráadásul valami meglehetősen olcsó dolog. Akkor elérkezünk egy olyan fordulópontra, ahol relatív nehéz kifogásokat gyártani.
És akkor a gyakorlatban és röviden: Imádok vonatozni, ezt sokan nem értik, amolyan gyerekkori kattanás. Továbbá valamiért nagyon hatékonyan, fókuszáltan tudok dolgozni olyan helyeken, ahol változik körülöttem a környezet. Ezt meg én nem értem.
Magyarországon, szintén (gazdaságilag) érthetetlen okból egy minden tömegközlekedési eszközre korlátlan használatot engedő havibérletet lehet venni 18.900 Ft-ért (ami kb. 45 euró). A finom kávét, jó helyeket és ízletes ebédeket, illetve a hosszú sétákat pedig szintén imádom, csakúgy mint a még nem ismert helyek felfedezését. Ennek a néhány dolognak pedig van egy metszete.
Így ültem hát fel az egyik januári hétfő reggel a Pécsre tartó Intercity-re, ami aztán egy gyors átszállást követően, röpke 3 óra alatt el is vitt Bajáig.
A városig, ahol a fiatalkoromban számtalanszor edzőtáboroztunk. 15 év és egy visszatérés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire is utáltam mindezt.
Érdekes, hogy ez az élmény nem volt bennem eddig, jó emlékeim vannak erről a kisvárosról és az ott eltöltött hetekről. Most mégis hatalmába kerített az a fajta rossz érzés, ami itt szinte mindig bennem volt. Nagyon örülök hát hogy elmentem, mert kétszer többet éltem és még ennél is sokkal többet tapasztaltam azóta, amióta ide jártunk minden ősszel.
És jó belátni felnőtt fejjel azt, hogy ez nem volt jó nekem. Hiszen most már nincs bennem bűntudat, hogy nehezen bírom a napi 3 edzést, a mindent átható versengést vagy a lekezelő, mindent tudó és mindenható edzők folyamatos, mindent átható és szűnni nem akaró, mindenkire vonatkozó negatív bélyegeit. Vagy azt, hogy a gimnázium évei alatt nem volt egyetlen őszi vagy tavaszi szünetem sem. Persze nem akarok hálátlannak tűnni, sokat, több jót adott ez az egész, mint rosszat, valószínűleg csak a nem megfelelő emberekkel voltunk a megfelelő helyen és időben.
A város egyébként nagyon kicsi, a főtérnél pedig van egy híd, ami bevisz a Petőfi-szigetre. Ez amolyan sportsziget, végtelen lehetőséggel a sportolni, pihenni vágyóknak. A híddal szemben van a város egyetlen specialty kávézó, ebédet is kínálnak, bár a mac and cheese nem biztos, hogy ideális választás.
Ha sziget van, folyónak is kell lennie, merülhet fel a gyanú. A bajai Kis-Duna a Sugovica, a Duna torkolat pedig kb 25 perc sétára van. Ősszel, esetleg nyáron ez egy tökéletes sétatáv lehet csodás környezettel, folyóval, fákkal, sétánnyal, bicikliúttal. Ha tehetjük hát, ne januárban menjünk. 🙂
A két folyó torkolatánál épült a Türr István kilátó, nevét a bajai születésű hadvezérről és békediplomatáról, a Korinthoszi-csatorna építésének egyik szervezőjéről kapta.
A város sok étteremmel, olcsó szállásokkal, sportolási, túrázási lehetőséggel vár mindenkit, valószínű érdemes 3 óránál többet (de egy hosszú hétvégénél nem hosszabb időt :)) eltölteni itt.
Nyáron a Halfőző fesztivál állítólag zseniális esemény, hajót vagy kenut bérelni és egy zátonyon eltölteni egy délutánt, vadkempingezni, vagy esetleg egy kikötött uszályról ugrálni a Dunába böglyök társaságában pedig életreszóló élmény lehet (Anyukátoknak azért ne meséljétek el!). A Gemenci-erdőbe körülnézni pedig szintén javasolt, ez utóbbit bizonyára ősszel a legideálisabb megtenni.
Én kávét a Presso - Coffe and More-ban innék (vagyis ittam), a Kenyeres Birtok Legelő nevű nagyon bizalomgerjesztő helyen pedig ennék valamilyen BBQ ételt. A Kelemen Áron barátunk (által alapított) Mola Gastropub-ban pedig egy nyárestén zárásig söröznék a teraszon. Ahogy tettük is ezt 2015 nyarán.
És ha már Áron neve felmerült, és kíváncsiak vagytok a bajai életérzésre, nézzétek meg ezt a gyönyörű, pár perces Szabad tűzön felvételt. Én hazafelé a vonaton ismét megtettem és úgy is átéreztem, hogy soha nem éltem még át. Valószínűleg és remélhetőleg fogom viszont a jövőben.
